A leggyakoribb hibák nyílászáró vásárlásakor

2016-09-16
Csancsa árnyékolástechnika

Egy nyílászáró megvásárlása mindig rendkívül nehéz feladat, hiszen rengeteg szempontot kell figyelembe venni és számtalan adatot kell ismerni ahhoz, hogy jól tudjunk választani. Sokan hajlamosak elkapkodni mindezt, mert bele sem gondolnak abba, hogy egy nyílászárót nem néhány évre, hanem évtizedekre előre választunk, illetve vásárolunk magunknak, éppen ezért nagyon fontos jó előre felkészülni azért, hogy ne kövessünk el alapvető hibákat. Emiatt az alábbiakban összeállítottuk a legfontosabb szempontokat, amelyeket feltétlenül vegyünk figyelembe vásárláskor, mert ezekből fakadnak rendszerint a későbbi problémák.

  • A leggyakoribb hiba egy nyílászáró választásakor általában az, hogy túl magas áron vásárolunk túl silány minőséget. Hogy ezt elkerüljük, a végleges döntés előtt mindig végezzünk egy kisebb piackutatást, amivel kapcsolatban bőven elegendő, ha körbekérdezünk ismerőseink között és megnézzük az internetes fórumokat, de a lényeg, hogy ne ragadjunk le rögtön az első ajánlatnál. Persze nem kizárt, hogy azonnal ráakadunk a legjobbakra, de ekkor sem árt, ha bebiztosítjuk magunkat döntésünkről.
  • A vásárlás előtt mindig látogassunk el az adott szakboltba, és győződjünk meg arról, hogy az ablakok és ajtók tárolásának körülményei megfelelőek. Sok esetben futnak bele ugyanis olyan hibába a vásárlók, hogy vakon megbíznak a szakmailag felkészült – vagy annak látszó –, gyakran a házhoz is kiutazó szakemberben, majd vagy nem azt kapják, amit megbeszéltek, vagy olyan hibás árukat, amelyek rendszerint a rossz tárolási körülmények miatt hibásodtak meg.
  • Ablakvásárlás esetén a foglalót csak és kizárólag úgy adjuk oda még a legmegbízhatóbb cégeknek is, ha arról mindenre kiterjedő szerződést írunk. Ez messze nem azért a legfontosabb, hogy ne ússzon el a pénzünk, hanem azért, mert ebben rögzíteni lehet, hogy ne csak elméletben, hanem majd a gyakorlatban is egy olyan műszaki jellemzőkkel rendelkező terméket kapjunk, amely megfelel a korábban megbeszélt minőségi elvárásainknak.
  • Ha nem egyedileg készített nyílászárókról, hanem típustermékekről beszélünk, minden esetben csak fóliával lezárt darabokat vegyünk át, és a fólián keresztül minden esetben ellenőrizzük azt is, hogy az áru tartalmazza-e a műszaki dokumentumokat. Utóbbiak rendkívül fontosak ugyanis a műszaki ellenőrzéshez, a csomagolás pedig azért, mert elsőre nem látható sérülések keletkezhetnek a nyílászárón, amelyek később a szigetelés hatékonyságát is negatívan befolyásolhatják.
  • Még a választásnál mindig ügyeljünk arra, hogy a feltüntetett árak pontosan mit tartalmaznak! Sok esetben ugyanis előfordulhat, hogy az adott vállalkozó által feltüntetett árak csak az adott termékre vonatkoznak, de nem tartalmazzák a szállítást, illetve a beépítés költségeit, így bár az ár látszatra alacsonyabb lehet a konkurenciánál, de ha a beépítést és egyebeket is beleszámítjuk, abban az esetben messze a legdrágábbá is válhat az addig olcsónak hitt vállalkozó.
Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák