Vakolható tokos zsaluzia? Ma már ilyen is van!

2018-02-15
Csancsa árnyékolástechnika

A redőnyök kapcsán az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a vakolható tokos megoldások, hiszen ezzel az árnyékoló szekrénye és a tokszerkezet egy jelentős része könnyebben elrejthető a falban. Persze az esztétikus megjelenés bár nagyon fontos, önmagában messze nem az egyetlen előnye a vakolható tokos megoldásoknak, így nem véletlen, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zsaluziák esetében is megjelentek már a vakolható tokos típusok.

Mit jelent az, hogy vakolható tokos zsaluzia?

A vakolható tokos zsaluziát az különbözteti meg a hagyományos külső tokos alternatívától, hogy az árnyékoló teljes tokszerkezetét beépítik a homlokzatba, konkrétan a burkolás, a leggyakrabban a hőszigetelés mögé, ezáltal semmi sem látszik belőle. Ennek az előnye bár adott – illetve rögtön alaposabban is kitérünk rá –, ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy általában csak újépítésű- vagy éppen hőszigetelés előtt álló házak esetében lehet alkalmazni, máskülönben túl sok bontással, javítással és helyreállítással jár, ami nem biztos, hogy költséghatékonynak nevezhető. A beépítést követően a vakolható tokos zsaluzia tokszerkezete a homlokzat síkjába kerül, teljes mértékben befedhető, a kötényfallal pedig takarható és színezhető is. Sőt mi több, a színezhető lamelláknak hála árnyékolónk teljesen hozzáilleszthető lesz a homlokzat árnyalatához, de akár azzal szemben kontrasztot is képezhetünk egy merőben eltérő variáns kiválasztásával.

Esztétikusabb megjelenés

A vakolható tokos zsaluzia esetében a legnagyobb előnyt az jelenti, hogy az árnyékoló sokkal esztétikusabb megjelenést kaphat. A redőnnyel ellentétben itt szinte a teljes tokszerkezet tökéletesen eltakarható, szinte csak a lefutók szélei lógnak ki a falszerkezetből, ami ebben a formában közelről és távolról egyaránt lényegesen kellemesebb összképet eredményez. A modern lakóházak esetében megfigyelhető letisztult vonalak ma már megkövetelik, hogy otthonunkra ne átlagos, hanem vakolható tokos zsaluziát szereltessünk. Sőt mi több, az esztétika mellett ezzel a megoldással kevesebb lehet majd a problémánk a takarítás szempontjából is, lévén szinte csak a lamellákat kell rendszeresen tisztítanunk.

Jobb hőszigetelés

Persze nemcsak jól néz ki, hanem a hőszigetelés szempontjából sem elhanyagolhatatlan a vakolható tokos zsaluzia. A redőnyök esetében is jobb szigetelési értékekkel rendelkeznek a vakolható típusok, és nincs ez másként a zsaluziánál sem, ez az árnyékoló ugyanis bár ezen a téren nem nyújt olyan zárást, mint említett társa, de a téli és a nyári időszakban egyaránt sokat számít a belső komfort és kellemes hőmérséklet fenntartásában az, hogy a tokszerkezet mellett milyen sok levegő szökik el az esetleges hőhidak által. A beépített megoldás miatt ráadásul a vakolható tok a biztonság terén sem elhanyagolható, hiszen amennyiben egy betörő határozott szándékkal érkezik, és az árnyékoló megbontásával kezdi a behatolást, akkor egy bevakolt megoldással lényegesen nehezebben bánik el – ha el tud egyáltalán –, mint a külső tokos alternatívával.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák