Így működnek a zsaluziák

2019-02-14
Csancsa árnyékolástechnika

A zsaluzia legegyszerűbben úgy jellemezhető a laikusok számára, mint egy kifejezetten kültéri használatra megálmodott reluxa, hiszen működési elvük egészen hasonló a forgatható lamellák és a páratlanul alapos árnyékolási teljesítményük miatt. Ez a megfogalmazás viszont csak alapvetően állja meg a helyét, hiszen egy zsaluzia ennél sokkal többre képes, lévén modern megjelenésével öltözteti otthonunkat, növeli a vagyonvédelmet, extra hang- és hőszigetelést ad, miközben a mozgathatóság és az automatizálás terén is kiemelkedő. Hogy miként működnek a zsaluziák?

A zsaluzia működési elve

Beszéljünk akár hajtókaros, akár elektromos zsaluziáról, a működési elvük teljesen hasonló alapokon nyugszik, ezáltal az egész szerkezet lelkét egy lamellákhoz erősített tartós felhúzó szalag biztosítja, vagyis ennek a segítségével tudjuk a masszív és egyben színezhető léceket összegyűjteni, leengedni, valamint dőlésszögüket módosítani. Utóbbira azért van szükség, mert a lamellák dőlésével szabályozhatjuk, hogy mennyi fény jusson be a lakásba, illetve mekkora külső betekintést engedünk otthonunkba, hiszen a zsaluzia az egyetlen kültéri árnyékoló, amivel képesek vagyunk egyszerre távol tartani a napsugarakat és a kíváncsi tekinteteket is.

Így műdönek a zsaluziák

Az úgynevezett feszítő sodrony és a vezető sín együttes erővel a zsaluziák stabilitásáról gondoskodik, ezáltal bármilyen állapotban is legyen az árnyékoló, ezek megakadályozzák, hogy a szél ne tudja mozgatni és kikezdeni őket, hovatovább a csendes működést is főként ennek a két alkatrésznek, illetve a kapcsolódó hangtompító elemeknek köszönhetjük. Bár a felhúzó zsinórzatnak nagy terhelést kell elbírnia, hiszen folyamatosan tartja az alumínium lamellákat, ellenben a folyamatos iparági fejlesztések jóvoltából, rendeltetésszerű használat mellett ezek hosszú évekig, sőt évtizedekig sem idéznek elő problémát.

A kézi vezérlésű és az elektromos zsaluzia

Mint fentebb már említettük, a modern zsaluziákat kétféle módon működtethetjük. Az olcsóbb, ámde körülményesebb megoldás a hajtókaros módszer, aminek részeként az árnyékoló tengelyéhez egy speciális kurbli csatlakozik - az esetek többségében ez a lakáson belül található, de kültéri elhelyezés is megoldható -, aminek forgatásával gyűjthetjük és forgathatjuk a lamellákat. Egyik irányba tekerve tehát a leeresztés és a lamellák záródása érhető el, míg a másik irányba forgatva a nyílás, valamint a lécek összegyűjtése kivitelezhető, ha teljesen átjárhatóvá akarjuk tenni az adott nyílászárót.

Amennyiben elektromos zsaluziáról beszélünk, akkor a működési elv teljesen a fentiek mentén zajlik annyi különbséggel, hogy a tengelyhez nem egy hajtókar csatlakozik, hanem egy elektromotor. Ennek működtetését egy kapcsolódó távirányítóval aktiválhatjuk, vagyis gombnyomásra tudjuk szabályozni a lamellák állását, ami elképesztően kényelmes alternatíva. A kényelemnek azonban, mint mindig, úgy ebben az esetben is ára van. Az elektromos zsaluziák kialakítása ugyanis nemcsak az elektromotor miatt drágább, hanem azért is, mert kialakítás függvényében egy kőműves és egy villanyszerelő bevonását igényelheti a munka, hiszen az árnyékolót csatlakoztatni kell az elektromos hálózathoz, amihez külső- vagy falba vésett kábelcsatornát is alkalmazhatunk.

Így műdönek a zsaluziák

Fontos kiemelni továbbá, hogy a motorizált zsaluziák nemcsak a kényelem, hanem az okos megoldások, az automatizálás miatt is erősen ajánlottak. Ilyen esetben ugyanis az elektromotorhoz külső szenzorok csatlakoztathatók, melyek figyelik a széljárást vagy a napsugárzás mértékét, ezáltal önműködő formában, beállításaink függvényében mindig az időjáráshoz igazítják a lamellák állását. Ez nemcsak rendkívül kényelmes megoldás, hanem viharok vagy tartós távollét esetén rendkívül biztonságos, hovatovább költséghatékony is, hiszen a megfelelő árnyékolással jelentősen csökkenthetők például a fűtésre és hűtésre szánt rezsiköltségeink.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák