Így zajlik egy ablakcsere a lakótelepi lakásokban!

2016-10-07
Csancsa árnyékolástechnika

Egy lakótelepi lakásban mindennemű felújítás nagyon komoly fejtörést okozhat a tulajdonosok számára, hiszen relatíve kicsi a hely, ügyelni kell a szomszédok nyugalmára, mindeközben pedig még a több emeletnyi magasságot is gyakran le kell küzdeni hozzá. Emiatt sokan tartanak még az egyszerű festéstől is, nemhogy egy ablakcserétől, ami sokkal egyszerűbb művelet egy lakótelepi lakásban, mint azt sokan elsőre gondolnák. Mivel rengetegen azért nem mernek ablakot cseréltetni otthonukon, mert egyszerűen nem tudják, hogy mi fog történni ilyenkor, az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy pontosan mire is számíthatnak egy panelházban élők egy átlagos ablakcsere során.

  • Miután kiválasztottuk a megfelelő vállalkozót az ablakcseréhez, akik elláttak minket hasznos tanácsokkal, és segítettek dönteni a megfelelő nyílászárók kapcsán, a közösen megbeszélt időpontban – amire a lakótelepen élőket előre felkészíthetjük a hirdetőtáblán –, a szerelők és az új ablakaink megérkeznek otthonunkhoz. Elsőként tehát megtörténik a lepakolás, majd a nyílászárók felhordása legalább a bejáratig.
  • Ezután megkezdődik a bontás. Először az ablakok szárnyait szerelik le, amelyeket rögtön a megbeszélt helyre hordanak a munkások, majd következhet a tokok kibontása, amely minden esetben kisebb hangzavarral jár. A folyamat részeként ugyanis a régi tokok átvágásra kerülnek, majd egy speciális célszerszámmal kifeszítik őket a helyükről. A folyamat meglehetősen gyorsan végrehajtható, így alig egy óra alatt egy képzett brigád kibonthatja otthonunk összes nyílászáróját, noha a folyamat általában helyiségről-helyiségre haladva történik.
  • Miután a kibontott ablakok nyílásai megfelelően kitisztításra kerültek, máris megkezdődhet az új ablakok beszerelése. Ehhez általában legalább 12 centiméteres csavarokat fúrnak az ablaknyílás falrészébe ahhoz, hogy az ablakot először kiszintezzék és rögzítsék. Ezt követően a szakemberek a keret körüli réseket körbefújják PUR habbal, amely nemcsak leszigeteli ezt a légüres teret, hanem még jobban befeszíti a helyére a nyílászárót, ami ettől teljesen masszívvá válik. Miután a PUR hab megszáradt, egyszerűen levágják a felesleget, majd felszerelésre kerül a külső- és belső párkány, valamint a takarólécek, amelyek nem csak a szigetelést segítik elő, hanem az esztétika szempontjából is rengeteget segítenek. Egy hasznos tipp: érdemes figyelemmel követni a PUR habozást, hiszen sokszor spórolnak ezen a filléres eszközön a párkány alatti részen, amit fontos telibe fújni, és nem csak néhány ponton, mert kellemetlen szigetelési problémák alakulhatnak ki. Szintén lényeges, hogy ha erkélyajtó cseréje is történik, ott gyakori eset, hogy a küszöb és a padló között rés keletkezik. Ennek kitöltését nagyon fontos előre egyeztetni a kivitelezővel, mert gyakran megfeledkeznek róla.
  • Amennyiben az új nyílászáróhoz redőny, szúnyogháló vagy bármilyen egyéb árnyékoló is megbeszélésre került, azt általában ilyenkor, kvázi az ablakok és ajtók beszerelését követően helyezik fel.
  • Amennyiben az árnyékolók is felszerelésre kerültek, a munkásoknak össze kell gyűjteniük az összes keletkező hulladékot, valamint kipróbálniuk az összes ablak zárhatóságát, nyithatóságát és szigetelését. Utóbbi nyilván kézenfekvő a tulajdonosok részéről, ellenben a hulladékkezelés már messze nem az, holott sok kivitelező hajlamos a ház szemetesébe szórni az építési törmeléket, ami veszélyes hulladéknak minősül, éppen ezért alaposan meg is büntethetik miatta az egész társasházat. Ehhez kapcsolódóan jó hír, hogy a lakótelepi lakások esetén szinte alig keletkezik építési törmelék, hiszen nincs akkora vakolat, mint a téglaépületeknél, sőt gyakran még gipszkartonozásra és festésre sincs szükség, ami nemcsak a munkálatok hosszát rövidíti le – a legtöbb esetben egy munkanap alatt a panelházak ablakcseréje kivitelezhető –, hanem a keletkező hulladékok mennyiségét is csökkenti.
Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák