Kombiredőny vagy külön szúnyogháló? Melyik a jobb választás?

2020-01-30
Csancsa árnyékolástechnika

Ha gondoskodni szeretnénk otthonunk rovarvédelméről, és éppen árnyékolóvásárlás előtt állunk, akkor a különálló szúnyoghálók mellett gyakran felmerül a kombiredőnyök lehetősége is. Ezek olyan árnyékolástechnikai megoldások, melyek különösebb méretnövekedés nélkül, egyetlen szerkezeten belül kínálják nekünk, hogy házunk még a nagy nyári szellőztetések idején is rovarmentes legyen. Bár a legtöbb esetben ez a legjobb megoldás - főként az anyagiak terén -, azonban érdemes alaposabban körüljárni a témát, hiszen mindkét kialakítás esetén vannak pro és kontra érvek.

A szúnyoghálós redőnyről

A szúnyoghálós redőny, vagy rövidebb és ismertebb nevén kombiredőny kapcsán az első és legfontosabb dolog, amit ki kell emelni, hogy minden esetben nagyobb redőnytok felszerelését igényli annak érdekében, hogy a palást és a szúnyogháló egyaránt elférjenek. Ez elsőre talán nagy kompromisszumnak tűnhet, de valójában az utólag felszerelt rovarhálók is növelik majd ennyivel a termék méretét, ezáltal nem nevezhetnénk feltétlen hátránynak, pláne annak fényében, hogy a tok magassága ilyenkor összességében kisebb is lesz, mintha külön alkalmaznánk a két megoldást.

A kombiredőnyöknek ugyanis az a feltétlen pozitívumuk, hogy egyben lesz a két szerkezet, de mégis lehetőségünk nyílik majd a kettőt egymástól teljesen függetlenül üzemeltetni. Ha tehát nincs leeresztve a redőnypalást, a szúnyogháló attól még ugyanúgy maradhat a nyílászáró előtt, hogy betöltse feladatát, és ha árnyékolásra van szükségünk, akkor sem akadályozza a másik mozgását, hiszen a kettő külön lefutón üzemel. Ebben a megoldásban a szúnyogháló esik közelebb a nyílászáró szerkezetéhez, tehát esztétikailag sem okoz problémát az alkalmazása, ugyanakkor nem árt tisztában lenni a tok tulajdonságaival. Egy ilyen termék ugyanis a gurtni vagy a redőnymotor kábele miatt csak akkor alkalmazható, ha a tokon legalább 5-7 centiméter szabad hely van a szerelésre. Szerencsére egy szabályosan beépített ablak vagy ajtó esetében ez a lehető legritkábban szokott problémát okozni.

A különálló szúnyoghálóról

Mint kiderült tehát, a kombiredőny egy kompakt megoldás, ha megfelelnek nyílászáróink a szükséges feltételeknek. Ellenkező esetben különálló szúnyoghálót kell felszereltetni, aminek a hátránya az, hogy ha fix megoldás mellett döntünk, akkor az ablakok nem lesznek átjárhatók, ez pedig a takarítás vagy a párkányon tárolt virágok esetében komoly gondokat okoz. Nyilván léteznek mozgatható, azaz rolós típusok is, de ezek egyrészt ebben a formában lényegesen drágábbak lesznek, mint a kombinált megoldásnál - hiszen kétszer kell kifizetnünk a tokot -, másrészt pedig ugyanúgy növelhetik a redőny méreteit, bár manapság már vannak megoldások, melyek ügyesen elrejthetők.

Kombiredőny vagy külön szúnyogháló? Melyik a jobb választás?

Ami sok esetben probléma lehet még a különálló szúnyoghálókkal, hogy nem az ablak és a redőnypalást közé kerülnek, hanem kívülre, az árnyékoló elé. Ez bizonyos esetekben előnyös, hiszen nem akadályozza a gurtni vagy a redőnymotor, esetleg a feltolást akadályozó szerkezet beszerelését, de ha tisztítani vagy szerelni kell a redőnyt, akkor komoly gondokat okoz, és esztétikailag is sokan kellemetlennek tartják, ha a palást előtt lesz a háló.

A hatékonyság

Bár mindkét megoldás esetén találhatunk pozitívumokat és negatívumokat, azonban érdemes megvizsgálni, hogy a két típus között melyik hatékonyabb. Ezen a téren alapvető különbségekről nem igazán beszélhetünk. Amit számításba lehet venni, hogy egy utólagos szúnyogháló teljes egészében lefedi az ablaknyílást, míg a kombiredőny esetében a rovarháló az alsó tokszerkezethez ütközik, mely sok esetben úgy kerül felszerelésre, hogy alatta egy kis rést találunk.

Bár megfelelő tapasztalattal az ilyesmi könnyedén kivédhető - a felméréskor már oda kell figyelni rá -, azonban fontos kiemelni, hogy ez a rés annyira elhanyagolható, hogy legfeljebb néhány kisebb mászórovar tud bekúszni rajta, de a szúnyogok nem. A hatékonyság tekintetében tehát különösebb különbséget nem tehetünk a két rendszer között, így összességében a kombiredőnyt hozhatjuk ki győztesnek, hiszen nemcsak olcsóbb és kompaktabb, de esztétikailag is sokkal előnyösebb megoldásnak tekinthető.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák