Ősszel is jó szolgálatot tehet egy napellenző, mondjuk is, hogy miért!

2017-11-02
Csancsa árnyékolástechnika

A napellenzők kapcsán sokan úgy gondolják, hogy kizárólag erős napsütés idején tehetnek jó szolgálatot, hogy csak nyáron használják őket az emberek, de akik rendelkeznek már ezzel a rendkívül hatékony árnyékolóval, azok tudják, hogy bármilyen évszakban a segítségünkre lehet. Hogy ősszel például miért? Ennek jártunk utána az alábbiakban!

Gondoljunk a vénasszonyok nyarára

Az ősz egyik pozitív hozadéka rendszerint a vénasszonyok nyara, az indián nyár, vagyis az időszak, amikor a hideg helyett kellemes, nyárias hőmérsékletek uralkodnak odakint. Ez rendszerint – gyakran még az óraállítás után is – forró és tűző napsütéssel párosul, ami bár ideig-óráig kellemes lehet, de ha szeretnénk a kellemes hőmérsékletet úgy élvezni, hogy közben nem égünk meg, esetleg egy telefont vagy táblagépet tartunk a kezünkben, akkor ahhoz elengedhetetlen lesz egy hatékony kültéri árnyékoló.

Ősszel is jó szolgálatot tehet egy napellenző, mondjuk is, hogy miért!

Ebből a szempontból pedig egy csuklókaros napellenző lehet az ideális választás, amit ilyenkor gyorsan kitekerhetünk, vagy motorizált típus esetén gombnyomásra kiereszthetünk, és máris kellemes árnyékban élvezhetjük az őszi meleget.

A Napnak bizony ősszel is van ereje

Hogy ősszel nem lehet megégni, mert nincs ereje a Napnak? Kutatások igazolják, hogy a globális felmelegedéssel együtt egyre vékonyabb a Föld körüli ózonréteg, ami sajnálatos módon azt eredményezi, hogy egyre több káros sugárzás ér minket a napsütésben még akkor, ha éppen nincs kánikula. Ez azt is jelenti egyben, hogy nem kell feltétlenül leégnünk ahhoz, hogy például a bőrünk károsodjon az őszi tűző napsütésben. Ez főként akkor jelenthet problémát, ha egyébként érzékeny a bőrünk, vagy olyan bőrhibáink vannak, melyeket tilos lenne naptej nélkül napoztatni. Egy napellenző azonban olyan biztonságos árnyékot ad, hogy közben nem kell ilyen problémáktól tartanunk.

Ősszel is jó szolgálatot tehet egy napellenző, mondjuk is, hogy miért!

Zavartalan ebéd egy kis ködben? Miért ne!

Bár neve miatt a napellenzőt a legtöbben úgy ismerik, hogy csak a napsütés ellen nyújt védelmet, de valójában a szemerkélő eső és a köd esetében is hatékony biztonságot garantálhat, hiszen minimális nedvesség egyáltalán nem árt az erős ponyvának. Ez pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy például a leszálló vagy szitáló ködben is lehetőségünk nyílik száraz körülmények között pihenni egy kicsit a szabadban vagy megenni az ebédünket, hiszen az eső vagy a köd nem feltétlenül jelentenek kibírhatatlan hideget az őszi szezonban.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák