Miért kedveltek annyira a műanyag redőnyök?

2019-06-06
Csancsa árnyékolástechnika

Bár nem készültek róla hivatalos statisztikák, az eladási számok és a lakásokon látható termékek alapján a redőnyök, azon belül is a műanyag redőnyök különösen népszerűek a magyar lakosság körében. A témában járatosabbak számára ez talán nem is olyan meglepő, habár itt érdemes megemlíteni, hogy azért az alumínium típusok bár költségesebbek, azonban minden tekintetben tartósabb befektetésnek bizonyulnak. Természetesen a legtöbben nem úgy választanak árnyékolót, hogy az még évtizedek múltán is ugyanolyan megjelenéssel és hatásfokkal üzemeljen, mint a vásárláskor, de akár ezt, akár a másik oldalt képviseljük, sokak számára akkor sem világos, hogy miért is olyan kedveltek az emberek körében a műanyag redőnyök. Erre próbáltunk alapos választ adni az alábbiakban!

Miért kedveltek annyira a műanyag redőnyök?

Elérhető ár

A műanyag redőnyökről nagy általánosságban elmondható, hogy sokkal kedvezőbb árkategóriát képviselnek, mint alumínium társaik. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy már pár ezer forintért tudunk magunknak árnyékolót venni, hiszen fontos azért kiemelni, hogy a legolcsóbb kategóriás műanyag redőnyöket sokan inkább nem is forgalmazzák, annyira megbízhatatlanok és gyorsan tönkremennek. Az alumínium megoldásokhoz viszonyítva azonban olcsóbban kihozhatók, pláne abban az esetben, ha nem igénylünk hozzá semmiféle extrát, csak hatásosan le akarunk árnyékolni néhány helyiséget.

Színezhetőség

Valamiért nagyon általános tévhit itthon, hogy a műanyag redőnyök csak fehér színben kaphatók. Ez ebben a formában azonban nem igaz, hiszen bár tény és való, hogy fehérben terjedtek el a leginkább – mert a legolcsóbbak, és ezek illenek a legjobban a szintén népszerű, árnyalatban azonos nyílászárókhoz –, azonban a műanyagok ugyanúgy színezhetők, mint az alumínium típusok. Ha a pénztárcánk nem bánja, gyakorlatilag a szivárvány bármelyik színében kérhetjük őket, sőt akár eltérő árnyalatot is alkalmazhatunk a tokszerkezet és a palást tekintetében. A lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen, ezáltal garantált, hogy nem kell kompromisszumokat kötnünk.

Könnyed működtetés

Bár a kiváló minőségű prémium kategóriás műanyag redőnyök – melyek az árcédula tekintetében már alig, vagy egyáltalán nem különböznek az alumínium megoldásoktól –, motorizált formában is kérhetők, azonban ha az olcsóság a legfontosabb tényező, akkor a legtöbben ragaszkodnak a gurtnis működési elvhez. Mivel a műanyagnak relatíve nincs súlya, ezért mozgatásuk rendkívül egyszerű még kézi erővel is, noha fontos kiemelni, hogy ehhez azért rendkívül lényeges a megfelelő beállítás. Az alumínium esetében éppen ezért ajánlott a motorizálás, mert gurtnis mozgatása időseknek vagy gyermekeknek a nagyobb – persze azért nem jelentősen nagyobb – súly miatt esetleg nehézkes lehet. A műanyagnál ilyen probléma viszont biztosan nincs!

Miért kedveltek annyira a műanyag redőnyök?

Ellenálló és tartós megoldás

Sokan azért választanak inkább alumínium redőnyöket otthonukra, mert a fémet sokkal tartósabbnak vélik a műanyagnál, ami valóban helyes meglátás, hovatovább rengeteg igazság van benne, azonban nem árt tudni, hogy a jobb minőségű műanyag árnyékolók ugyanúgy rendkívül ellenállóak és tartósak. Garantáltan hosszú években gondolkozhatunk velük, miközben a műanyag ellenáll a hidegnek, a melegnek, a szélnek, az esőnek, sőt mi több, még a káros UV-sugárzás sem kezdi ki egykönnyen. Nyilván ezen a téren akadhatnak eltérések és különbözőségek, de amennyiben nincs elég pénzünk alumíniumra, a műanyag is jó alternatíva lehet, csak éppen bizonyos tekintetben alacsonyabb szintre kell tolnunk elvárásainkat és komfortigényünket.

Külső- és vakolható tokszerkezet

A tokszerkezet tekintetében is megannyi lehetőség vár ránk a műanyag redőnyökkel. A legolcsóbb megoldás ezen a téren a külső tokos kialakítás, ami gyakorlatilag bármikor és szinte bármilyen nyílászárón megvalósítható, hiszen az egész árnyékoló kívülről kerül felcsavarozásra, és bár az esztétika tekintetében nem díjnyertes megoldás, de rengeteg épületen meglepően jól mutat. Amennyiben zavar minket a tokszerkezet, az árnyékolót vakolhatjuk is, amikor a redőnyszekrény és a lefutók teljes egészében beépítésre kerülnek a hőszigetelésbe vagy a falszerkezetbe. Ez egy drágább, de mutatósabb kialakítás, mely rengeteg előzetes szervezést igényel, hiszen kizárólag építkezéskor vagy utólagos hőszigeteléskor alkalmazható.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák