Okos otthon trendek 2017-ben

2017-01-18
Csancsa árnyékolástechnika

Az okos otthonok az elmúlt években egyre jelentősebbé váltak az építőiparban, így folyamatosan több és több épül belőlük, illetve gyakran már a hagyományos ingatlanokat is előszeretette vértezik fel olyan rendszerekkel, amelyek részben, vagy teljes egészében beleilleszthetővé válnak ebbe a kategóriába. A rohamos technológiai fejlődésnek köszönhetően ugyanis otthonainkban egyre fontosabb szerepet kapnak a különféle okos megoldások, amelyek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban más, minthogy már ezzel kapcsolatos trendekről is beszélhetünk.

Természetesen a „trend” kifejezést az okos otthonok kapcsán ne úgy értsük, mint a hagyományos divatvilágban, hiszen messze nem az a lényeg, hogy milyen színben vagy dizájnban jelennek meg lakásunkban az egyes okos kiegészítők. Az okos otthon trendeket ugyanis inkább az éppen aktuális technológiai fejlesztések adják, ezáltal amint megjelenik valami újdonság, és az jó irányt mutat, hovatovább népszerűvé válik, máris egyfajta divatirányzatként beszélhetünk róla. Hogy milyen okos otthon trendek lesznek az uralkodók 2017-ben?

A robotika és az automatizálás kerül a középpontba

A 2017-es okos otthon trendeket bár sok apró irányzat határozza majd meg, a leglényegesebbek az eddigi bejelentések és megfigyelések szerint a robotika és az automatizálás lesznek. A robotika kapcsán például egyre több olyan eszköz már most elérhető, illetve áll megjelenés előtt, amelyek mesterséges intelligenciával üzemelve képesek maguktól elvégezni bizonyos teendőket. Beszélhetünk önálló robotokról, mint amilyenek a programozható háztartási gépek – például önműködő porszívók vagy éppen kenyérpirítók –, de kiemelhetünk olyan masinákat is, amelyek egyfajta központként szolgálnak a többi robot számára. Példának okáért egyre több olyan, gyakran valóban robotformájú eszköz kerül bemutatásra, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy beállítsuk rajta az ébresztésen túl azt, hogy reggel készítsenek nekünk egy kád kellemesen meleg fürdővizet, lefőzzék a kávét, bekapcsolják a rádiót, felhúzzák a redőnyt, mindemellett pedig még arról is tájékoztassanak minket, hogy várható-e közlekedési dugó munkába menet vagy sem.

Okos otthon 2017

A robotikához szorosan kapcsolódik az automatizálás trendje, amely bár eddig is az egyik legfontosabb irányvonala volt az okos otthonoknak, azonban idén minden eddiginél összetettebb formában jelenhetnek meg a jól ismert rendszerekhez kapcsolódóan. Ez elsődlegesen a kifinomultabb szisztémáknak és berendezéseknek köszönhető, melyeknek hála például sokkal pontosabban és költséghatékonyabban tudjuk működtetni árnyékolóinkat, vagy belső világításunkat képesek lehetünk mindennapjainkhoz igazítani, és akár úgy beállítani az intelligens égőket, hogy azok a lefekvéshez közeledve fényerejük csökkentésével felkészítsék szervezetünket a pihentető alvásra. Természetesen mindez csak két alapvető példa a számtalan automatizálási újdonság közül, amelyek kapcsán rengeteg fűtéshez kapcsolódó okos megoldás is felbukkant a piacon, így többek között olyan termosztátok, amelyek külső érzékelőkkel összekötve képesek dinamikusan szabályozni a belső hőmérsékletet, ezzel pedig jobb komfortot és költséghatékonyabb működést garantálva.

A biztonság is egyre fontosabbá válik

Habár meglepő, de az okos otthonok kapcsán a múltban leginkább a folyamatos fejlődés és fejlesztés volt a legfontosabb célja a kivitelezőknek, azonban csak tavaly – többek között néhány zsarolóvírusnak és hobbi hackernek köszönhetően – ismerték fel, hogy az okos otthonok milyen sebezhetőek. Ennek érdekében 2017 egyik fontos trendje lesz még az, hogy az okos házakban megtalálható informatikai hálózattól és rendszertől távol tudjuk tartani az illetéktelen behatolókat. Ez rendszerint sokkal nehezebb feladat, mint egy számítógép védelme, éppen ezért például az áthatolhatatlan tűzfalak mellett egyre többen külső hardveres megoldásban gondolkoznak, így éppen a napokban került bemutatásra az első olyan WiFi router, amely képes még az előtt megszűrni az esetleges vírusokat vagy megakadályozni a behatolást, hogy az elérné a belső hálózatot.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák