A sávroló a roletta egy speciális, beltéren alkalmazott változata. Egy olyan rolós szerkezet, amelynek segítségével lehetőségünk nyílik változtatható mértékű árnyékolást alkalmazni otthonunkban, de akár az egész külvilágot is kizárhatjuk a segítségével.

A sávroló árnyékolási sajátosságát az adja, hogy két, egymás előtt mozgó réteg speciális pozicionálása teszi lehetővé a kintről jövő fény szűrését. A két réteg közül az egyik részben átlátszó, hálószerű anyagból épül fel, míg a másik egyáltalán nem átlátszó, szövetszerű csíkokat takar. Amennyiben az átlátszó részek kerülnek egymás mögé, akkor nagyobb kilátás mellett nagyobb mennyiségű fényt engedhetünk be otthonunkba, és minél erőteljesebb a nem átlátszó réteg, annál jelentősebb mértékű lesz az árnyékolás.

A sávroló működése

A sávroló működtetése történhet hagyományos kézi vezérléssel, avagy gyöngyláncos megoldással, valamint motorizált formában, fali kapcsolóval, illetve kényelmes távirányítással is. A működés során az árnyékoló felületet olyan formában kalibráljuk, hogy a nem átlátszó részek forgatásával úgy állítjuk be a lamellákat, hogy azok a legkevésbé akadályozzák a beáramló fény útját. Mivel a sávroló képes egyesíteni a roletták, valamint a hagyományos lamellák előnyeit, ezért az árnyékolástechnika egyik leghatásosabb, legjobb fényerő szabályozását lehetővé tevő megoldásaként tekinthetünk rá.

Nyitott szerkezetű és tokozott sávroló

A sávrolónak két változatát különböztethetjük meg egymástól, így beszélhetünk nyitott szerkezetű és tokozott sávrolóról. A nyitott szerkezet lényege, hogy kizárólag homlokzati rögzítéssel lehet felszerelni – mennyezetre tehát nem alkalmas –, ugyanakkor szinte bármilyen ablakforma esetén ízlésesen alkalmazható, egyszerűen felszerelhető, nem kell illeszkedni vele a nyílászáró méreteihez.

A tokozott sávroló ezzel szemben egy íves kialakítású tokszerkezettel, külön záróléccel és feszítő tengellyel rendelkezik, szerelését pedig többnyire mennyezetre javasolják, de külön konzol segítségével akár homlokzatra is könnyedén rögzíthető. Tokozásának köszönhetően a nyitott szerkezethez mérten sokkal masszívabb, noha a színválaszték kapcsán nincs különbség a kettő között.

Rendelési folyamat
Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák